Még mindig gyakran előfordul, hogy a kevésbé tájékozott vásárlók összekeverik a laminált és a vinyl padló típust. Részint ez érthető, hiszen mindkettő egy modern találmány, meghatározó mértékben tartalmaznak műanyagot és a nyomtatott dekorréteg képezi mindkettőnél az optikai vonzerőt. Mégis ha jobban szemügyre vesszük, akkor épp annyi jelentős különbséget fogunk találni közöttük, amely kellőképpen megmagyarázza, hogy miért nem versenytárs a laminált és a vinyl padló.
Lássuk is a fő érveket ebben a témában:
1. Eltérő anyaghasználat:
Ahogy már a bevezetőben is utaltunk rá, a műanyag-tartalom ugyan közös pont, a lényegi összetevők mégis eltérnek, ahogy a két burkolat tapintása és „viselkedése” is. A vinyl padlónak a tapintása valamivel puhább, ráadásul maga a padló rugalmasabb és könnyebb a szintetikus anyaghasználat miatt. A laminált burkolatokat pedig nem véletlenül szokták parkettának is nevezni, mivel a farost anyagtartalma meghatározó, ami érintésre is egyértelműen érződik, hiszen jóval keményebb.
Különböző célcsoport:
Míg a laminált padló kimondottan a faparkettákkal igyekszik felvenni a versenyt – igen látványos eredménnyel, addig a vinyl padló fő célcsoportjába a szintetikus burkolatokat és hidegburkolatokat (pl. kő, csempe) kereső fogyasztók állnak. (Igaz, a vinyl burkolat is képes fahatás megjelenítésére.)
Lakossági vs. közületi felhasználás
A laminált parkettával főként lakásokban, magán ingatlanokban találkozunk, vinyl padlóval pedig főleg a gazdasági és a hivatali élet legkülönfélébb épületeiben. Persze az otthoni felhasználásban is növekvő sikerei vannak a vinyl padlónak, de az eladások nagy része az irodák, üzletek, éttermek és ehhez hasonló intézmények részéről jövő megbízásokból származnak.